Bemutatkozás

   Nagyon sok olyan kép található az interneten, ami az ész és a szív harcát ábrázolja. Azt sugallva ezzel a képet nézőnek, hogy az eszére kellene hallgatnia, nem pedig az érzelmeire. Talán, ha a szívünk, amihez legtöbben az érzelmek központját társítják, gondolkodni tudna, egyszerűbb lenne párkapcsolatban élnünk. De szerelem és szeretet nélkül nem élhetünk. Mindenki tudja, hogy az ember társas lény, ezért szüksége van egy társra, akit szeret, és viszont szeretik, egy támogatóra, akit támogathat, szüksége van valakire, akihez őszinte, akiben megbízik és fordítva, vagy talán rosszul gondolom?

   Nagyon sok olyan oldallal találkoztam már, ami a kapcsolat megjavításáról, rendbe hozásáról, az ex-partner visszahódításáról szól. Nos, én örülök ezeknek az oldalaknak, és remélem, mindenki sikerrel jár. De szerintem, okosabb dolog előbb gondolkodni, mint később. Ezért igyekeztem olyan témákat felsorakoztatni, amik néha-néha főszereplőként vannak jelen a párkapcsolati életben. Ezekhez pedig olyan kérdéseket próbáltam megfogalmazni, amik gondolkodtatóak, tűnődésre késztetőek. Amikor általánosságban beszélek a férfiakról, nőkről, akkor Te kedves olvasó minden esetben kivétel vagy!

Ha úgy érzed, hozzászólnál a tartalomhoz, akkor kérlek, tedd meg! :) Ehhez viszont be kell regisztrálnod, hogy ne legyen „trollkodás” az oldalon. 

Mi a kezdeményezés?

   Elgondolkodott már valaki azon, hogy vajon mikortól kezdődik el a kezdeményezés, hogy vajon mi számít egyáltalán kezdeményezésnek? Ha elvonatkoztatunk az internet adta lehetőségektől, akkor vajon mire jutunk? Ugyanis az internetes társasági oldalak, mint például a facebook jócskán megkönnyítik az emberek dolgát, hisz nagyon egyszerű írni egy levelet a kiszemelt személynek. Nem beszélve arról, hogy manapság már számtalan társkeresési oldal létezik, ahol szintén általában egy levél segítségével kezdődik el az ismerkedés. De vajon mi történik akkor, ha elszakadunk az internettől és például a boltban egy ellenkező nemű személy többször ránk mosolyog, vagy a munkahelyen az egyik munkatárs többször gyengéden megérinti kollégája vállát és szintén hozzákapcsol egy kedves mosolyt? Egyáltalán észre vesszük-e hogy ezzel mit akar kifejezni? Vagy esetleg a fejlődő internet már olyan nagyon lebutította az emberek többségét, hogy észre sem veszik, hogy az egy jel volt? Mit gondoltok, mi számíthat még jelzésnek?

   A kezdeményezés elkezdődhet abban a pillanatban, amint egy ellenkező nemű személy többször ránk néz és kedvesen mosolyog, vagy gyengéden hozzánk ér és kedvesen viselkedik? Ezek a gesztusok kifejezhetik azt, hogy: „Tetszel nekem!”? Ha a kérdésekre az a válasz fogalmazódott meg benned, hogy: „Persze!”, „Igen, igazad van!”, akkor légy bátor és merj lépni, ugyanis semmi veszteni valód nincs, és ne csak az internet virtuális világára hagyatkozz. Ha viszont az, hogy: „Nem, nincs igazad, ennyi még nem elég!”, „Rosszul látod a helyzetet!”, akkor kérlek, írd le, mire gondolsz. :)

Ki tegye meg az első lépést?

    Vajon kinek kell megtennie az első lépést? A régebbi időkben a férfiak tették meg az első lépést, és hívták el randevúra a számukra csodás lányt. Vitték a bonbont és a szebbnél szebb csokrokat a randevúkra. Azóta lényegesen megváltoztak a dolgok. Egy nagyon kedves lány ismerősöm szerint manapság a nők viszik a rózsát a férfiaknak... Nagyon sok ismerősöm szerint igenis a férfinak kellene megtennie az ilyen jellegű első lépést. Tehát, hogy randizni hívja a lányt. Persze azzal sincs semmi baj, ha egy lány hívja el randevúra a kiszemelt srácot! De vajon milyen pozitív hatása van annak, ha a férfi lép? Hogy gondoljátok, manapság a férfiak szoktak lépni a „jelzések” felismerése után? Vajon mi számít jelnek? A kezdeményezésben olvashattad, hogy a többszörösen megismételt mosoly, összenézés, gyengéd érintés utalhat arra, hogy „Tetszel nekem!”. Ebből az okból kifolyólag ezek a gesztusok a jeleket is magukba foglalhatják.

    De most térjünk vissza az eredeti kérdésre: milyen pozitív benyomást kelt egy nőben, ha a férfi lép? Tegyük fel, összetalálkozik egy lány és egy férfi a boltban. Mindkét fél tetszik egymásnak: összemosolyognak, sűrűn találkozik a tekintetük és a többi. A nő nem lép, mert ő úgy gondolja, hogy a férfinak kell őt randira hívnia! A férfi tűnődik: „Vajon tényleg tetszem neki? Leszólítsam? Elhívjam egy randira?”, stb. Nézzük a két lehetőséget: a férfi inkább a nőre vár, és nem megy oda hozzá. A nő esetleg azt a konzekvenciát vonja le az esetből, hogy még egy határozatlan férfi, aki nem meri randira hívni, pedig ő azt hitte, tetszett a férfinak. Másik lehetőség: a férfi lép, odamegy a nőhöz, és megbeszélik az első randit. A férfi büszke magára, növekszik az önbizalma, és mosolyogva várja a bizonyos napot. A nő azon kívül, hogy boldog elkönyveli magában, hogy végre egy magabiztos férfi, aki nem fél vállalni az érzéseit. Könnyen lehet, hogy itt-ott túlzok, de az biztos, hogy ha a férfi lép, az tetszik a nőnek! A férfi pedig semmit sem veszít azzal, ha próbálkozik!! Vagy tévednék?  

Randevúzás

     Jó pár ismerősöm szerint a férfiak többsége nem tud randevúzni. Nem tudják, hogyan kell randizni, vagy kijönnek a „gyakorlatból”? Ne vicceljünk már! :) Ezek szerint ezt gyakorolni kellene?

Alapvető emberi tulajdonság az érdeklődés, és a kíváncsiság. Két ember pedig azért találkozik egymással, mert mindenféle szempontból érdeklődnek egymás iránt. Kíváncsiak a másik személyiségére, viselkedésére, életfelfogására, stb. Tehát egyre többet kérdeznek egymástól, igyekeznek megismerni a másikat. Ha pedig még meg is akarja hódítani egyik a másikat, akkor elszaval pár kedvesebbnél kedvesebb bókot. Ezt ugyan miért kellene gyakorolni? :) Annyira egyszerű dolognak tartom a randevúzást: mindenki önmagát adja, kérdez, bókol, türelmesen végig hallgat, udvariasan viselkedik, és élvezik egymás társaságát. Esetleg rosszul gondolom?

Elmesélek nektek egy mindenféleképpen tanulságos történetet: egyik lány ismerősöm randevúzott egy tőle 2 évvel idősebb férfival. Az első randit követően váltották pár levelet, amiben a nő tudatta a sráccal, hogy ő még nem szeretne kapcsolatba bonyolódni. A férfi rendkívül sok kedves bókot fogalmazott meg válasz levelében, valamint leírta, hogy semmi gond. Viszont a levele végén megkérte a nőt, hogy fizesse ki a randi felét. Uraim, ezt így kell csinálni? Lehet egy férfinak ilyen értékrendszere? Visszautasítás hatására visszakövetelheti valaki bosszúból a randi költségeinek a felét? Nyilván egy példából nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, de okosabbak lehetünk. Több férfi ismerősöm szerint az első randit igenis a férfinak kell állni. Viszont nem árt, ha a nők is visznek magukkal pénzt, és megkérdezik a férfitől, hogy meghívja-e vagy mindenki fizeti a magáét. Nincs ebből semmi baj, mert nem ez a lényeg!

Mit gondoltok egyszerű dolog randevúzni, vagy sem?

Facebook bökések

     Az anatómia Tanárnőm szerint manapság a legtöbb ember facebook-on éli az életét; lassan már a legintimebb dolgokat is kiírják az üzenőfalra. Nos, van valamennyi igazság Tanárnőm megállapításában. A facebook számtalan lehetőséggel rendelkezik, mely az emberek kikapcsolódását, szórakozását biztosítja. Van viszont egy bizonyos funkció, aminek még nem jöttem rá az értelmére: a másik személy megbökése. Ennek vajon mi lehet az értelme? Ismerősök, testvérek, szerelmes párok között talán meg lehet magyarázni azzal, hogy a móka, esetleg a „gondoltam rád” funkcióját tölti be. De egy vadidegen ember milyen céllal böki meg a másikat, vagy egy ellenkező nemű személyt? Ennek vajon mi az értelme? Ebből mire kéne következtetni? Talán a kezdeményezés gyenge, lebutított verziója lenne? Vagy a net hatására egyes emberek már olyan nagyon ellustultak, hogy nem veszik a fáradságot arra, hogy megírjanak egy levelet a kiszemelt személynek? Egyszerűbb csak megbökni a másikat és lesz, ami lesz?

Vezessük tovább a gondolatot: a megbökött személy viszonozza a „gesztust” és jól visszaböki a vadidegen embert. Ebből vajon mi alakul ki? Esetleg a megbökött vadidegen személy veszi a bátorságot és ír egy levelet az általa megbökött személynek, vagy esetleg az idők végezetéig bökdösik egymást, aztán egyszer csak a megbökött személy ráun a bökdösésre és ír egy üzenetet a vadidegen embernek, hogy mit is szeretne igazából?

Ti mit gondoltok, mi értelme az idegen személyek közötti bökdösésnek?

A szerelem

    Egy párkapcsolat elején általában számítani szokott, hogy ki mondja ki először azt a bizonyos szót, hogy „szeretlek”, ami igazából sokkal több egy egyszerű szónál… Kimondani nagy felelősség, viszont az érzelmekről beszélni nagyobb intimitást jelent.

Egy kutatás szerint a férfiak hamarabb vallanak szerelmet párjuknak. A Personality and Social Psychology egyik tanulmánya szerint 70 százalékban a férfiak mondják ki először, hogy „szeretlek”. A felmérés szerint ezek a férfiak esténként boldogabban fekszenek le aludni. Ezt csak érdekességként írtam le. Én úgy gondolom, nem számít, ki mondja ki először. Hisz nem az a lényeg, hogy komolyan gondolja-e érzelmeit? És ne csak egy bizonyos dolog elérésének érdekében hangoztassa? Gondolok itt a szexre…

        Mindannyiunknak szükségünk van szerelemre ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban, és sikerüljön azzá lennünk, akik valójában vagyunk. A továbbiakban olyan dolgokat olvashattok, amiket biztos mindenki tud, és megtapasztalt már. Miért írom le mégis? Mert elfelejtjük őket! Például, hogy: „A szerelem álomból születik, de a valósággal táplálkozik.” /Dacquino/, hogy a szeretet mértéke a mérték nélküliség. :) Sok nő elfelejti, hogy társával egy biztos érzelem köti össze, ami pedig független a hajviselettől vagy az öltözéktől. Ebből az okból kifolyólag választottam ezt a képet illusztrációként. Hisz Bell valamiért mégis beleszeretett a Szörnyetegbe. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez az életben is törvényszerű! De véleményem szerint nem kell valakinek full-extrásan kinéznie ahhoz, hogy beleszeressenek!

Massimo Diana szerint „a szerelem mindent szebbé és könnyebbé tesz: az embernek az az érzése, hogy kettesben minden akadály legyőzhető. A szerelem szabadság, megértés, együttérzés, elfogadás és odafigyelés tanúsítása a másik iránt – és talán elsősorban – még gyenge perceiben és korlátai között is. A szeretet mély életadó, megbocsátó és sosem lanyhuló, minden akadályt és válságot legyőző. A szeretet a mély helyzetekben is fontos szerepet játszhat a problémák megoldásában. A házasság és a szerelem, mint felbonthatatlan hűség és szolidaritás, ami a másik szabadságát és boldogságát akarja. A szerelem az, ami életben tart a kétségek közepette és segít teljesíteni az élet próbáit, amelyeken elbuknánk, ha csak a saját erőnkre támaszkodnánk.”

Ez mind szép és jó gondolat, de a szeretet sokak szerint nem annyira könnyű művészet. Igazán szeretni talán sok hiba és szenvedés árán tanulunk csak meg. Miért válik nehézzé ez a művészet? Mert a Világ rohan és elfelejt szeretni? A Világ eltárgyiasult: veszünk a másiknak valamit, hogy ezzel fejezzük ki, mennyire szeretjük őt? A Világ agresszív és elfelejtünk bocsánatot kérni? A Világ mindent egyszerre akar, és nincs ideje türelmesen várni? Massimo Diana szerint „szeretni a másikat annyit tesz, mint megtanulni, hogy olyannak lássuk és olyannak fogadjuk el őt, amilyen valójában; azt jelenti, hogy az ő javát és az ő szabadságát akarjuk akkor is, ha ez sérti a saját igényeinket és a büszkeségünket”. 

Szerelmeskedés

    Két szerelmes ember észveszejtő játéka a szerelmeskedés. Biztos vagyok benne, hogy a középiskolás diákoknak is tartanak előadást ezzel a témával kapcsolatban. Sőt, manapság az internet segítségével már azt is meg lehet „tanulni”, hogyan kell bizonyos dolgokat megcsinálni.

  Minden bizonnyal a szülők és az előadást tartó személyek is kihangsúlyozzák a tudatos, biztonságos, felelősségteljes szerelmeskedés fontosságát. De valamiért az emberek többsége mégis megfeledkezik erről, amint belenéz szerelme szemébe, felforrósodik a levegő, és elkezdődik az a bizonyos játék. Néha azonban a szó legszorosabb értelmében észveszejtővé válik az együttlét. Nemrég találtam egy videót youtube-on, amin azt rögzítették, hogy az abortusz alatt hogyan küzd az életéért egy pár hetes magzat. Teljesen mindegy, hogy kinél van az óvszer, csak legyen valakinél, hogy ezt a tragédiát (abortusz) és a többi fölösleges betegséget megelőzzük.

 

A videóban szereplő doktor tökéletesen elmondja, mit hogyan hajtanak végre az abortusz alatt. A videót csak az nézze meg, aki erős érzelmi világgal rendelkezik.

A videó itt érhető el

A videóval az volt a célom, hogy mindenkit arra sarkalljak, vigyázzon és legyen esze minden egyes szerelmeskedés alkalmával. Úgy gondolom, hogy nem ér annyit ez az egész „észveszejtő játék”, hogy emiatt egy olyan dolgot éljünk át, amire nem készültünk fel!

 

   Valószínűleg mindenki tudja és érzi, hogy a párkapcsolat során a felek kölcsönösen és mélyen megismerik egymást, és így egyfajta bensőséges életet tapasztalnak meg, élnek át. Viszont a szexuális kapcsolatnak kellene ennek a megismerésnek a csúcspontját jelentenie… Miért sietünk mégis? Egy könyvben azt olvastam, hogy egyes férfiak jobban örülnek annak, ha nem kapják meg olyan könnyen a nőt. Ha csak később ajándékozzák meg egymást magukkal és a csúcsélménnyel. Ugyanis „a szexualitás alapvető kapcsolatban áll a személynek azzal a képességével, hogy ajándékká képes válni a másik számára, és ezzel egyidejűleg be is tudja fogadni a másik ajándékát”. David Cohen szerint a szex egyike az élet nagy örömeinek. Mivel azonban olyan sokat feltár valódi énünkből, és megnyit minket valaki más előtt, egyben idegessé is tesz minket… Én úgy gondolom, hogy szerelmeskedés közben is fontos volna beszélgetni társunkkal, hogy ezt a feszültséget oldjuk. Azzal például, hogy elmondjuk a másiknak: jó, vagy nem túl kellemes az, amit épp csinál, vagy ahogyan csinálja azt. Sokak szerint a szexualitás egy testi párbeszéd is. Nos, miért ne használhatnánk a szánkat beszédre is? Hisz a szerelmeskedés az a testi és fizikai intimitás, ami a szerelem legmélyebb nyelvét alkotja… Tehát, miért ne mondhatnánk meg kedvesünknek hogyan jó, hogyan a legjobb nekünk az ágyban?

Feszültek lehetünk azért is, mert manapság elvárják tőlünk, hogy tényleg maximálisan jók legyünk az ágyban. A régiebbi időkben nem ketyegett a fejekben orgazmus-mérő műszer, ami az ágyban nyújtott teljesítményt, vagy a partner teljesítményét mérte. Mi történt, hogy ez a mostani világban máshogy működik? Az eszébe jut vajon az embereknek, hogy a szerelmeskedés két ember munkája? Hogy nem csak az egyiknek kell „dolgoznia”? Hisz ha két ember szerelmes egymásba, ha érzékeny érzelmeket táplálnak egymás iránt, akkor azon vannak, hogy a másiknak is jó legyen. Nem, esetleg tévedek? Nem azért igyekeznek együtt „dolgozni”, hogy a testi élvezet növekedjen, hogy az általuk alkotott pár egysége és intimitása megerősödjön és elmélyüljön, szem előtt tartva a megfelelő védekezést?