Az első örömteli együttlét

   Természetes dolog, hogy a serdülőkorban lévő fiatalok gondolatai szinte csak a szeretkezésen jár. A mai fiatalok már akár 14-15-16 évesen is átélik az első alkalmat. De vajon mindennel tisztában vannak? A „tinédzser társadalom” köreiben már az a divat, hogy minél hamarabb elveszítsék szüzességüket? Mi az oka ennek? Vajon fel vannak rá készülve? Varga Péter szerint: „az a szűz, aki önmagát értékesnek tartja.”. Miért kell elsietni az első intim együttlétet? Ki szeretnék próbálni magukat? Vagy talán megoldást keresnek egy sor feszültségre, és konfliktusra, például a szülőkkel való kapcsolat nehézségeire? Vagy netán leginkább arról van szó, hogy kipróbálják önmagukat?

    Vajon tisztában vannak azzal, hogy az elsőt sosem felejtik el, kitörölhetetlen nyomot hagy elméjükben, és úgy emlékeznek rá, ahogyan az megtörtént? Az első szexuális tapasztalatnak nem olyannak kell lennie, amire ha idősebb korunkban visszagondolunk, jó érzések töltenek el bennünket? Vagy annak kéne eszünkbe jutnia, hogy nem akkor kellett volna, nem vele és, hogy egy bizonyos dolgot mégsem kellett volna megtennem? W. Pasini szerint „Gyakran a pubertás vagy a kamaszkor szexuális tevékenysége határozza meg a későbbi intim kapcsolatok minőségét. Ezekről a dolgokról felvilágosítja őket valaki? Valószínűleg igen. Esetleg nem figyelnek ezen információkat közlő személyekre, nem is érdekli őket ez a pár dolog, mert nem szeretnének cikisek lenni? Ha ez így van, akkor mi számít értéknek az ő korukban? Egy tonna smink, kevés ruha, cigi, alkohol? Persze tisztelet a kivételnek, mert vannak olyan tinédzserek, akik nem lázadnak ennyire. Akik jó pár évig járnak kedvesükkel és érzelmileg, tudatosan felkészülve adják át magukat életük első intim élményének. Talán ők csinálják rosszul?

 

     Aztán pedig következnek azok az első intim pillanatok, amiket az aktuális partnerünkkel élünk át. Amik talán már nem olyan mérvadóak, mint a legeslegelső volt, de mégis fontosak. Vajon mennyi energiát fektetünk abba, hogy ezek az elsők is olyan jól, sőt, talán jobban sikerüljenek, mint ahogyan a legeslegelső alakult? A férfiak többsége miért nem tesz ennek érdekében? Nem az ő dolguk volna lenyűgözővé, varázslatossá, felejthetetlenné tenni az aktuális elsőt? Vagy talán a nőknek kellene vinni például a gyertyát vagy a pezsgőt, vagy bármi mást, amitől olyan hangulat alakul ki, aminek hatására soha nem felejtik el párkapcsolatuk első ilyen jellegű élményét? Mit gondoltok erről? Kinek milyen volt az első intim pillanata, vagy hogyan tervezi az elsőt? :)

Munkaruhák helyes tárolása

   Ahogy már korábban is említettem, teljesen mindegy, hogy kinél van az óvszer (munkaruha), csak legyen valakinél! A következőkben olvashatsz, sőt, javasolhatsz is pár hasznos tárolási helyet számukra. :)

    Egyik ismerősömnek rendszerint pech-e van az óvszerekkel, mert elég sűrűn kiszakadnak. Még a munkaruha márkája sem befolyásolja annak minőségét. Ezért eltűnődött azon, hogy vajon mi lehet a probléma, hisz még méretet is váltott. Arra jutott, hogy nem mindegy, hogy az emberek hol tartják a munkaruhákat. Állítása szerint például a nadrágzsebben nem túl előnyös tartani, mert a test melege rontja az óvszer anyagát, ezért következhet be az, hogy használatkor esetleg kiszakad. Javasolta, hogy írjak fel pár tippet arról, hol a legcélszerűbb tárolni a védelem egyik legfontosabb eszközét. Mindenképpen hűvös helyen, tehát táskában, pénztárca külön részében, fiókban, dobozban, stb. A lényeg, hogy ne túl meleg helyen. Esetleg, van pár ötletetek, hogyan lehetne megelőzni a munkaruhák szakadását?

„Most nincs hozzá kedvem!”

     Gondolom jó néhány ember hallotta már szerelmétől azt a mondatot, hogy: „Most nincs hozzá kedvem!”. Ha kedvesünk a szeretkezésre, vagy annak egy-két momentumára mondja ezt a lényegre törő mondatot, akkor meg kell ijednünk? Ha a két fél mindent megbeszél egymással, és a mondatot még bővebb magyarázat is követi, akkor nem értem miért kellene. Az emberek többsége, és leginkább a férfiak, mégis elkezdenek azon tűnődni, hogy vajon miért. Esetleg rosszul következtetnek, és arra jutnak, hogy rosszul csinálnak valamit. Na de nem lenne egyszerűbb mindent megbeszélni kedvesünkkel? A mondat hallatán eszébe jut valakinek az a tény, hogy nincs mindig mindenhez kedvünk, és ez egy természetes dolognak számít? De a szeretkezés miért lesz mégis más, miért gondolkodunk róla másképp?

    Miért éljük át rosszul, ha kedvesünk azt mondja, hogy: „Most nincs kedvem megpuszilgatni a nagylábujjad!”, vagy: „Most nincs kedvem megpaskolni a popsidat!”, esetleg: „Most nincs kedvem szerelmeskedni!”? A szeretkezésnek nem azért ez a neve, mert mindent szeretetből csinálunk, és nem pedig azért, mert muszáj? Nem az a fontos, hogy a szeretkezés során sose csináljuk olyasmit, amihez semmi, de semmi kedvünk? Muszájból vagy esetleg érdekből hozzá lehet kezdeni a másik személy kényeztetéséhez? Azzal esetleg nem veszik el a szerelmeskedés varázsa? Ugyanez a helyzet az erőltetéssel is. Az kinek lenne jó? Az együttlétet egyáltalán élvezni fogja valaki? A szerelmeskedés illúziója nem sérül ismét?

Egyik lány ismerősöm mesélte, hogy párja azért kezdett el vele veszekedni, mert a lánynak nem volt kedve ahhoz, hogy párja szájjal kényeztesse őt ott lent. Ismerősöm többször is elmagyarázta kedvesének, miért nincs kedve hozzá, de kedvese csak a magáét mondta, és nem hallotta meg a logikus érveket… Ezt annyira nehéz volna megérteni? Ez a „Most nincs kedvem hozzá”- mondat, és tartalma ennyire rosszul érinti a férfiak önbizalmát? Függetlenül attól, mit mond a lány, hogyan magyarázza meg a dolgot? Kedves férfiak, magyarázatot kérnék. :) Hogyan érint ez Titeket?

Saját elvárásaink

    Ahhoz, hogy párkapcsolatba kerüljünk valakivel a saját elvárásainkkal is tisztában kell lennünk. Véleményem szerint sok mindent tudnunk kell a saját igényeinkről, vágyainkról, hogy ezzel is megkönnyítsük a saját párkapcsolati életünket. Mindjárt kifejtem, mire gondolok éppen. A saját tapasztalatomat osztom meg Veletek, kedves Olvasók: sokkal könnyebb úgy párt keresni, hogy ha tudod, mire, milyenre vágysz! Ez év tavaszáig sok olyan partnerrel hozott össze az élet, akikkel nem úgy működött a kapcsolatom, mint ahogy én azt korábban gondoltam volna, mindegyikkel volt valami „gikszer”. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én tökéletes vagyok, mert nyilván nem, de most nem ez a lényeg. Szóval nem olyan ellenkező neműekkel voltam, akikkel örök életre el tudtam volna kötelezni magam. Ez év tavaszán aztán megelégeltem, hogy rosszul választok, és leültem magammal „beszélgetni”. Tehát átgondoltam, mit várok el egy ellenkező nemű személytől, milyen tulajdonságokat tartok fontosnak, és milyen viselkedés vesz le a lábaimról. Átgondoltam, sőt, le is írtam a tényeket, és ezek alapján kezdtem el randizgatni. Azt kell, hogy mondjam, sokkal könnyebb dolgom volt így! Egy randi előtt sem izgultam olyan nagyon, mert tudtam, hogy van egy szint, amit meg kell „ugrania” az adott randi partneremnek ahhoz, hogy mondjuk a második randira elmenjek vele, és aztán később, ha úgy alakul, vele kötelezzem el magam. Tehát én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a módszert, mert csak előnye származik belőle!

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy: amit az ellenkező nemű személytől elvár valaki, azt saját magától is el kell várnia, és úgy kell a másikhoz viszonyulnia. Nem viselkedhetünk bunkó módon az aktuális randi partnerünkkel, ha arra vágyunk, hogy ő legyen kedves velünk, és mondjon szépeket!

 

    Egy párkapcsolat megkezdéshez sem árt, hogy ha az emberek tudják, mit várnak el a kapcsolattól, amit később kedvesükkel is megbeszélnek. Egy cikkben azt olvastam, hogy már az első randik valamelyikén nem árt tisztázni, hogy ki milyen jellegű kapcsolatot szeretne, milyen tervei vannak. Ehhez azonban saját magunkkal kell leülni és megbeszélni mit is szeretnénk, mire vágyunk tulajdonképpen. Mit gondoltok helyes megállapítás ez? Mennyiben segítené a párkapcsolatok kialakítását, ha tudnánk, mit szeretnénk? Tehát ha tisztába lennénk azzal, hogy mit várunk a kapcsolattól, hogy szórakozni szeretnénk mindenféle kötelezettség nélkül, vagy el akarjuk kötelezni magunkat. Ha azonban egy érett kapcsolatra vágyunk, akkor viszont azt is tudnunk kéne, hogy mi a célunk a kapcsolattal, hogy milyen következményeket vállalunk vele és, hogy mit kell a minőségi működtetésért tenni (idő, energia, pénz)? Hogyan vélekedtek erről? Lehet így tudatosan, alaposan felkészülve kialakítani egy párkapcsolatot? 

Elvárások a kapcsolatban

    Az alap dolgokon kívül, amik nélkül nem is alakulhat ki egy párkapcsolat, mit várhatunk el kedvesünktől? Alap dolgok alatt a következőket értem: őszinteség, tisztelet, bizalom és feltétel nélküli szeretet… Úgy gondolod, kevés, esetleg túl sok dolgot soroltam fel? Szerinted mivel lehetne ezt a listát kiegészíteni? Vagy az elvárások felállítása személyfüggő kérdés lenne? Nos, akkor mit várhatunk el attól az embertől, akibe szerelmesek vagyunk? Milyen helyzetben mondhatjuk jogosan azt a komoly, követelőző, rideg kifejezést, hogy „Elvárom Tőled, hogy…!”?

A következő példák valamelyikére rá lehet fogni, hogy „jogos” volt az elvárás?

• „Elvárom, hogy mindennap vidd le a szemetet!”  Esetleg nem lehet erre sokkal kedvesebb módon megkérni párunkat?
• „Elvárom, hogy tudjam a facebook jelszavadat!” Miért kellene azt bárki másnak is tudnia? Egyik ismerősöm elvárta párjától, hogy tudja az összes jelszavát, és be tudjon lépni minden olyan közösségi oldalra, ahol ismerősöm regisztrálva van. A kapcsolatot a bizalom jellemezte?
• „Elvárom, hogy csinosabban öltözködj, mert különben nem úgy kényeztetlek, ahogyan szereted…!”, „Elvárom, hogy úgy bánj velem, mint egy hercegnővel, mert különben…!” Ezekben a felszólításokban már az érzelmi zsarolás is megjelenik. Szabad, hogy eddig fajuljanak a dolgok? Észrevehető itt a feltétel nélküli szeretet? Vagy talán a feltétel nélküli szeretet a „mert különben…” szókapcsolatot is „alkalmazza”?

Tehát mit várhatunk el a másiktól? Esetleg rosszul értelmezem az elvárás szó jelentését és nem a megfelelő módon gondolkodom róla? Azt viszont tudom, hogy én a fent leírt alapdolgokon kívül semmit sem vártam el azoktól az emberektől, akiknek bizonyos ideig a társa voltam… 

A mindent megbeszélés módszere

  Egyértelmű módszerről van szó, amit valószínűleg sok mindenkitől hallottatok már. A minden alatt: az érzelmek, a vágyak, a különböző tevékenységek, gondolatok, dilemmák, programok, célok, egyszóval ”minden” megbeszélését, elmondását értem. A kommunikáció nagyon fontos szerepet tölt be a párkapcsolatban. Sőt, elengedhetetlen része a teljes értékű kapcsolatnak.

„Mindent megbeszélek a kedvesemmel, mert így esélyünk van arra, hogy örökre együtt maradjunk!” Naiv mondat? Nos, nem hiszem. Nyilván nem csak ezen múlik egy párkapcsolat sorsa! De gondoljatok bele abba, hogy mi előzheti meg azt a pillanatot, amikor egy szerelmes pár egyik tagja „felrobban”, mint egy bomba, és csak mondja, mondja, és mondja a sérelmeit, amiben korábbi dolgokat is felemleget. Könnyen lehet, hogy azokat az apró kis negatív dolgokat nem beszélték meg egymással, amik rosszul érintették a pár tagjait és ez lett a következménye.

Nem könnyebb, ha a két fél mindent megbeszél és elmond egymásnak? Azt például, hogy a csókjuk olyan nagyon tökéletes, hogy nem is akarja abbahagyni az egyik fél. Vagy, hogy a kedvese által sütött csirke olyan finom, hogy mindig csak abból szeretne enni. :) Na, de mi van azzal, ami nem volt túl kellemes, ami nem esett olyan jól? Azt is el kell mondani? Vagy inkább nem kell róla beszélni, hogy az egyik ne bántsa meg a másikat? Azt is meg kell mondani a másiknak, ami nem volt jó? Ha a két fél nem mondja meg egymásnak, hogy mit szeretne másképp, akkor hogyan ismerhetnék meg egymást, egymás vágyait? Honnan tudhatná az egyik, hogy mit hogyan kellene csinálnia ahhoz, hogy őrült jó legyen az a dolog, amit épp csinál, ha nem tudja, hogy kedvese mit nem szeret, vagy mit hogyan szeret? A rossz dolgok megbeszélése beletartozik a minden kategóriába? Nem jelent nagyobb intimitást mindenről beszélni? Nem volna hasznosabb kristálytisztán kommunikálni? Mellőzve a különböző célozgatásokat, utalásokat, amiket általában azért használnak az emberek, mert abban bíznak, hogy a másik „majd rájön, hogy mit akarok”. Nem volna egyszerűbb elmondani a másiknak, hogy mire vágyik, mit akar, mi a célja, terve, stb.? Mit gondoltok?

Sokan nem merik őszintén megmutatni, elmondani érzéseiket, hiányaikat, konfliktusaikat. Vajon mi ennek az oka? Mitől félnek ezek az emberek? Vajon miért nem merik mondani? Esetleg azért nem mondják, mert attól félnek, hogy megbántják mondandójukkal a másikat? Talán nem tudják, hogy a másik hogyan fogadja az építő jellegű kritikát, vagy bármi mást? Hát akkor miért nem puhatolóznak erről? Miért nem érdeklődnek arról, hogyan reagálna egy ilyen stílusú kritikára? Miért olyan nagy dilemma elmondani azt, amiről úgy gondoljuk, hogy el kéne?

 

   Egy közel 50 éves ember szerint nem kell elmondani mindent annak az embernek, akivel párkapcsolatban élsz. Főleg, ha a pár még csak 2 hónapja van együtt, és még le sem feküdtetek egymással. Azzal érvelt, hogy még össze sem költöztek, még közös gyermekük sincs, ezért nem kell elszámolniuk egymásnak, hogy ki mit csinált. Az ő véleménye szerint tulajdonképpen a párnak még semmi köze egymáshoz, ezért abszolút elfogadható, hogy ha bizonyos dolgokat nem mond el egyik a másiknak. Tehát eltitkol valamit.  Ez a férfi tapasztalt, és tiszteletben tartom a véleményét, de egy párkapcsolatban így kellene hozzáállni a másikhoz? A mindent megbeszélés „módszere” időhöz van kötve? Sőt, nem csak hogy időhöz, hanem már testi kapcsolathoz is? Csak akkortól kell mindent elmondani, és megbeszélni a másikkal, ha a pár tagjai már lefeküdtek egymással? Sőt, csak akkor, ha már van közös gyerekük? Valóban, ez tényleg így lenne? Megnyugtató, hogy ez csak egy vélemény! Viszont biztos vagyok benne, hogy sokan mások is hasonlóképpen gondolkoznak… Ha a pár tagjai már a kapcsolat elején nem mondanak el egymásnak bizonyos dolgokat, olyanokat, amik például befolyásolnák a kapcsolatuk alakulását, és esetleg mégis kiderül valahogy (mert van rá esély, valljuk be), akkor annak mi lesz a következménye? Ha már egy kis dolgot nem mond el egyik a másiknak, akkor nem lesz könnyebb titkolózni és hazudozni a másiknak az idő előrehaladtával? Esetleg rosszul gondolom? Mi a véleményetek a közel 50 éves férfi álláspontjáról?

Igazat adni

     Miért olyan nehéz igazat adni? Minden ember szokott tévedni, de ettől még senki sem lesz kevesebb, senki sem veszít értékéből. Az emberek többsége, viszont vagy nagyon nehezen vagy nagyon gyorsan igazat ad társának, de azt lehet, hogy nem gondolja komolyan, és csak azért ad igazat, hogy hamarabb befejezzék az adott témát. Nos, melyik a jobb: belátni azt, hogy tévedtünk, nem volt igazunk, és komolyan, átgondolva azt mondani, hogy: „Igazad van!”; vagy muszájból, a probléma megoldását felgyorsítva, és ezzel elkerülve a további konfliktust szánt szándékkal mindig igazat adni a másiknak? Utóbbi módszerrel nem lehet egy kis probléma? Vállalják így az emberek a saját véleményüket? Miért válik nehézzé igazat adni párunknak? Az esetleg benne van, hogy az emberek nem akarják úgy érezni, hogy társuk okosabb náluk, hogy párjuk jobban tud bizonyos dolgokat? De ez miért lenne baj? Mit gondoltok, mi lehet ennek hátterében? Szerintetek egyes emberek számára miért olyan nehéz igazat adni? Mi a véleményetek, mennyire számít az igazat adás egy párkapcsolatban?