Bemutatkozás

   Nagyon sok olyan kép található az interneten, ami az ész és a szív harcát ábrázolja. Azt sugallva ezzel a képet nézőnek, hogy az eszére kellene hallgatnia, nem pedig az érzelmeire. Talán, ha a szívünk, amihez legtöbben az érzelmek központját társítják, gondolkodni tudna, egyszerűbb lenne párkapcsolatban élnünk. De szerelem és szeretet nélkül nem élhetünk. Mindenki tudja, hogy az ember társas lény, ezért szüksége van egy társra, akit szeret, és viszont szeretik, egy támogatóra, akit támogathat, szüksége van valakire, akihez őszinte, akiben megbízik és fordítva, vagy talán rosszul gondolom?

   Nagyon sok olyan oldallal találkoztam már, ami a kapcsolat megjavításáról, rendbe hozásáról, az ex-partner visszahódításáról szól. Nos, én örülök ezeknek az oldalaknak, és remélem, mindenki sikerrel jár. De szerintem, okosabb dolog előbb gondolkodni, mint később. Ezért igyekeztem olyan témákat felsorakoztatni, amik néha-néha főszereplőként vannak jelen a párkapcsolati életben. Ezekhez pedig olyan kérdéseket próbáltam megfogalmazni, amik gondolkodtatóak, tűnődésre késztetőek. Amikor általánosságban beszélek a férfiakról, nőkről, akkor Te kedves olvasó minden esetben kivétel vagy!

Ha úgy érzed, hozzászólnál a tartalomhoz, akkor kérlek, tedd meg! :) Ehhez viszont be kell regisztrálnod, hogy ne legyen „trollkodás” az oldalon. 

Mi a kezdeményezés?

   Elgondolkodott már valaki azon, hogy vajon mikortól kezdődik el a kezdeményezés, hogy vajon mi számít egyáltalán kezdeményezésnek? Ha elvonatkoztatunk az internet adta lehetőségektől, akkor vajon mire jutunk? Ugyanis az internetes társasági oldalak, mint például a facebook jócskán megkönnyítik az emberek dolgát, hisz nagyon egyszerű írni egy levelet a kiszemelt személynek. Nem beszélve arról, hogy manapság már számtalan társkeresési oldal létezik, ahol szintén általában egy levél segítségével kezdődik el az ismerkedés. De vajon mi történik akkor, ha elszakadunk az internettől és például a boltban egy ellenkező nemű személy többször ránk mosolyog, vagy a munkahelyen az egyik munkatárs többször gyengéden megérinti kollégája vállát és szintén hozzákapcsol egy kedves mosolyt? Egyáltalán észre vesszük-e hogy ezzel mit akar kifejezni? Vagy esetleg a fejlődő internet már olyan nagyon lebutította az emberek többségét, hogy észre sem veszik, hogy az egy jel volt? Mit gondoltok, mi számíthat még jelzésnek?

   A kezdeményezés elkezdődhet abban a pillanatban, amint egy ellenkező nemű személy többször ránk néz és kedvesen mosolyog, vagy gyengéden hozzánk ér és kedvesen viselkedik? Ezek a gesztusok kifejezhetik azt, hogy: „Tetszel nekem!”? Ha a kérdésekre az a válasz fogalmazódott meg benned, hogy: „Persze!”, „Igen, igazad van!”, akkor légy bátor és merj lépni, ugyanis semmi veszteni valód nincs, és ne csak az internet virtuális világára hagyatkozz. Ha viszont az, hogy: „Nem, nincs igazad, ennyi még nem elég!”, „Rosszul látod a helyzetet!”, akkor kérlek, írd le, mire gondolsz. :)

Ki tegye meg az első lépést?

    Vajon kinek kell megtennie az első lépést? A régebbi időkben a férfiak tették meg az első lépést, és hívták el randevúra a számukra csodás lányt. Vitték a bonbont és a szebbnél szebb csokrokat a randevúkra. Azóta lényegesen megváltoztak a dolgok. Egy nagyon kedves lány ismerősöm szerint manapság a nők viszik a rózsát a férfiaknak... Nagyon sok ismerősöm szerint igenis a férfinak kellene megtennie az ilyen jellegű első lépést. Tehát, hogy randizni hívja a lányt. Persze azzal sincs semmi baj, ha egy lány hívja el randevúra a kiszemelt srácot! De vajon milyen pozitív hatása van annak, ha a férfi lép? Hogy gondoljátok, manapság a férfiak szoktak lépni a „jelzések” felismerése után? Vajon mi számít jelnek? A kezdeményezésben olvashattad, hogy a többszörösen megismételt mosoly, összenézés, gyengéd érintés utalhat arra, hogy „Tetszel nekem!”. Ebből az okból kifolyólag ezek a gesztusok a jeleket is magukba foglalhatják.

    De most térjünk vissza az eredeti kérdésre: milyen pozitív benyomást kelt egy nőben, ha a férfi lép? Tegyük fel, összetalálkozik egy lány és egy férfi a boltban. Mindkét fél tetszik egymásnak: összemosolyognak, sűrűn találkozik a tekintetük és a többi. A nő nem lép, mert ő úgy gondolja, hogy a férfinak kell őt randira hívnia! A férfi tűnődik: „Vajon tényleg tetszem neki? Leszólítsam? Elhívjam egy randira?”, stb. Nézzük a két lehetőséget: a férfi inkább a nőre vár, és nem megy oda hozzá. A nő esetleg azt a konzekvenciát vonja le az esetből, hogy még egy határozatlan férfi, aki nem meri randira hívni, pedig ő azt hitte, tetszett a férfinak. Másik lehetőség: a férfi lép, odamegy a nőhöz, és megbeszélik az első randit. A férfi büszke magára, növekszik az önbizalma, és mosolyogva várja a bizonyos napot. A nő azon kívül, hogy boldog elkönyveli magában, hogy végre egy magabiztos férfi, aki nem fél vállalni az érzéseit. Könnyen lehet, hogy itt-ott túlzok, de az biztos, hogy ha a férfi lép, az tetszik a nőnek! A férfi pedig semmit sem veszít azzal, ha próbálkozik!! Vagy tévednék?  

Randevúzás

     Jó pár ismerősöm szerint a férfiak többsége nem tud randevúzni. Nem tudják, hogyan kell randizni, vagy kijönnek a „gyakorlatból”? Ne vicceljünk már! :) Ezek szerint ezt gyakorolni kellene?

Alapvető emberi tulajdonság az érdeklődés, és a kíváncsiság. Két ember pedig azért találkozik egymással, mert mindenféle szempontból érdeklődnek egymás iránt. Kíváncsiak a másik személyiségére, viselkedésére, életfelfogására, stb. Tehát egyre többet kérdeznek egymástól, igyekeznek megismerni a másikat. Ha pedig még meg is akarja hódítani egyik a másikat, akkor elszaval pár kedvesebbnél kedvesebb bókot. Ezt ugyan miért kellene gyakorolni? :) Annyira egyszerű dolognak tartom a randevúzást: mindenki önmagát adja, kérdez, bókol, türelmesen végig hallgat, udvariasan viselkedik, és élvezik egymás társaságát. Esetleg rosszul gondolom?

Elmesélek nektek egy mindenféleképpen tanulságos történetet: egyik lány ismerősöm randevúzott egy tőle 2 évvel idősebb férfival. Az első randit követően váltották pár levelet, amiben a nő tudatta a sráccal, hogy ő még nem szeretne kapcsolatba bonyolódni. A férfi rendkívül sok kedves bókot fogalmazott meg válasz levelében, valamint leírta, hogy semmi gond. Viszont a levele végén megkérte a nőt, hogy fizesse ki a randi felét. Uraim, ezt így kell csinálni? Lehet egy férfinak ilyen értékrendszere? Visszautasítás hatására visszakövetelheti valaki bosszúból a randi költségeinek a felét? Nyilván egy példából nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, de okosabbak lehetünk. Több férfi ismerősöm szerint az első randit igenis a férfinak kell állni. Viszont nem árt, ha a nők is visznek magukkal pénzt, és megkérdezik a férfitől, hogy meghívja-e vagy mindenki fizeti a magáét. Nincs ebből semmi baj, mert nem ez a lényeg!

Mit gondoltok egyszerű dolog randevúzni, vagy sem?

Facebook bökések

     Az anatómia Tanárnőm szerint manapság a legtöbb ember facebook-on éli az életét; lassan már a legintimebb dolgokat is kiírják az üzenőfalra. Nos, van valamennyi igazság Tanárnőm megállapításában. A facebook számtalan lehetőséggel rendelkezik, mely az emberek kikapcsolódását, szórakozását biztosítja. Van viszont egy bizonyos funkció, aminek még nem jöttem rá az értelmére: a másik személy megbökése. Ennek vajon mi lehet az értelme? Ismerősök, testvérek, szerelmes párok között talán meg lehet magyarázni azzal, hogy a móka, esetleg a „gondoltam rád” funkcióját tölti be. De egy vadidegen ember milyen céllal böki meg a másikat, vagy egy ellenkező nemű személyt? Ennek vajon mi az értelme? Ebből mire kéne következtetni? Talán a kezdeményezés gyenge, lebutított verziója lenne? Vagy a net hatására egyes emberek már olyan nagyon ellustultak, hogy nem veszik a fáradságot arra, hogy megírjanak egy levelet a kiszemelt személynek? Egyszerűbb csak megbökni a másikat és lesz, ami lesz?

Vezessük tovább a gondolatot: a megbökött személy viszonozza a „gesztust” és jól visszaböki a vadidegen embert. Ebből vajon mi alakul ki? Esetleg a megbökött vadidegen személy veszi a bátorságot és ír egy levelet az általa megbökött személynek, vagy esetleg az idők végezetéig bökdösik egymást, aztán egyszer csak a megbökött személy ráun a bökdösésre és ír egy üzenetet a vadidegen embernek, hogy mit is szeretne igazából?

Ti mit gondoltok, mi értelme az idegen személyek közötti bökdösésnek?

A szerelem

    Egy párkapcsolat elején általában számítani szokott, hogy ki mondja ki először azt a bizonyos szót, hogy „szeretlek”, ami igazából sokkal több egy egyszerű szónál… Kimondani nagy felelősség, viszont az érzelmekről beszélni nagyobb intimitást jelent.

Egy kutatás szerint a férfiak hamarabb vallanak szerelmet párjuknak. A Personality and Social Psychology egyik tanulmánya szerint 70 százalékban a férfiak mondják ki először, hogy „szeretlek”. A felmérés szerint ezek a férfiak esténként boldogabban fekszenek le aludni. Ezt csak érdekességként írtam le. Én úgy gondolom, nem számít, ki mondja ki először. Hisz nem az a lényeg, hogy komolyan gondolja-e érzelmeit? És ne csak egy bizonyos dolog elérésének érdekében hangoztassa? Gondolok itt a szexre…

        Mindannyiunknak szükségünk van szerelemre ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket a világban, és sikerüljön azzá lennünk, akik valójában vagyunk. A továbbiakban olyan dolgokat olvashattok, amiket biztos mindenki tud, és megtapasztalt már. Miért írom le mégis? Mert elfelejtjük őket! Például, hogy: „A szerelem álomból születik, de a valósággal táplálkozik.” /Dacquino/, hogy a szeretet mértéke a mérték nélküliség. :) Sok nő elfelejti, hogy társával egy biztos érzelem köti össze, ami pedig független a hajviselettől vagy az öltözéktől. Ebből az okból kifolyólag választottam ezt a képet illusztrációként. Hisz Bell valamiért mégis beleszeretett a Szörnyetegbe. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez az életben is törvényszerű! De véleményem szerint nem kell valakinek full-extrásan kinéznie ahhoz, hogy beleszeressenek!

Massimo Diana szerint „a szerelem mindent szebbé és könnyebbé tesz: az embernek az az érzése, hogy kettesben minden akadály legyőzhető. A szerelem szabadság, megértés, együttérzés, elfogadás és odafigyelés tanúsítása a másik iránt – és talán elsősorban – még gyenge perceiben és korlátai között is. A szeretet mély életadó, megbocsátó és sosem lanyhuló, minden akadályt és válságot legyőző. A szeretet a mély helyzetekben is fontos szerepet játszhat a problémák megoldásában. A házasság és a szerelem, mint felbonthatatlan hűség és szolidaritás, ami a másik szabadságát és boldogságát akarja. A szerelem az, ami életben tart a kétségek közepette és segít teljesíteni az élet próbáit, amelyeken elbuknánk, ha csak a saját erőnkre támaszkodnánk.”

Ez mind szép és jó gondolat, de a szeretet sokak szerint nem annyira könnyű művészet. Igazán szeretni talán sok hiba és szenvedés árán tanulunk csak meg. Miért válik nehézzé ez a művészet? Mert a Világ rohan és elfelejt szeretni? A Világ eltárgyiasult: veszünk a másiknak valamit, hogy ezzel fejezzük ki, mennyire szeretjük őt? A Világ agresszív és elfelejtünk bocsánatot kérni? A Világ mindent egyszerre akar, és nincs ideje türelmesen várni? Massimo Diana szerint „szeretni a másikat annyit tesz, mint megtanulni, hogy olyannak lássuk és olyannak fogadjuk el őt, amilyen valójában; azt jelenti, hogy az ő javát és az ő szabadságát akarjuk akkor is, ha ez sérti a saját igényeinket és a büszkeségünket”. 

Szerelmeskedés

    Két szerelmes ember észveszejtő játéka a szerelmeskedés. Biztos vagyok benne, hogy a középiskolás diákoknak is tartanak előadást ezzel a témával kapcsolatban. Sőt, manapság az internet segítségével már azt is meg lehet „tanulni”, hogyan kell bizonyos dolgokat megcsinálni.

  Minden bizonnyal a szülők és az előadást tartó személyek is kihangsúlyozzák a tudatos, biztonságos, felelősségteljes szerelmeskedés fontosságát. De valamiért az emberek többsége mégis megfeledkezik erről, amint belenéz szerelme szemébe, felforrósodik a levegő, és elkezdődik az a bizonyos játék. Néha azonban a szó legszorosabb értelmében észveszejtővé válik az együttlét. Nemrég találtam egy videót youtube-on, amin azt rögzítették, hogy az abortusz alatt hogyan küzd az életéért egy pár hetes magzat. Teljesen mindegy, hogy kinél van az óvszer, csak legyen valakinél, hogy ezt a tragédiát (abortusz) és a többi fölösleges betegséget megelőzzük.

 

A videóban szereplő doktor tökéletesen elmondja, mit hogyan hajtanak végre az abortusz alatt. A videót csak az nézze meg, aki erős érzelmi világgal rendelkezik.

A videó itt érhető el

A videóval az volt a célom, hogy mindenkit arra sarkalljak, vigyázzon és legyen esze minden egyes szerelmeskedés alkalmával. Úgy gondolom, hogy nem ér annyit ez az egész „észveszejtő játék”, hogy emiatt egy olyan dolgot éljünk át, amire nem készültünk fel!

 

   Valószínűleg mindenki tudja és érzi, hogy a párkapcsolat során a felek kölcsönösen és mélyen megismerik egymást, és így egyfajta bensőséges életet tapasztalnak meg, élnek át. Viszont a szexuális kapcsolatnak kellene ennek a megismerésnek a csúcspontját jelentenie… Miért sietünk mégis? Egy könyvben azt olvastam, hogy egyes férfiak jobban örülnek annak, ha nem kapják meg olyan könnyen a nőt. Ha csak később ajándékozzák meg egymást magukkal és a csúcsélménnyel. Ugyanis „a szexualitás alapvető kapcsolatban áll a személynek azzal a képességével, hogy ajándékká képes válni a másik számára, és ezzel egyidejűleg be is tudja fogadni a másik ajándékát”. David Cohen szerint a szex egyike az élet nagy örömeinek. Mivel azonban olyan sokat feltár valódi énünkből, és megnyit minket valaki más előtt, egyben idegessé is tesz minket… Én úgy gondolom, hogy szerelmeskedés közben is fontos volna beszélgetni társunkkal, hogy ezt a feszültséget oldjuk. Azzal például, hogy elmondjuk a másiknak: jó, vagy nem túl kellemes az, amit épp csinál, vagy ahogyan csinálja azt. Sokak szerint a szexualitás egy testi párbeszéd is. Nos, miért ne használhatnánk a szánkat beszédre is? Hisz a szerelmeskedés az a testi és fizikai intimitás, ami a szerelem legmélyebb nyelvét alkotja… Tehát, miért ne mondhatnánk meg kedvesünknek hogyan jó, hogyan a legjobb nekünk az ágyban?

Feszültek lehetünk azért is, mert manapság elvárják tőlünk, hogy tényleg maximálisan jók legyünk az ágyban. A régiebbi időkben nem ketyegett a fejekben orgazmus-mérő műszer, ami az ágyban nyújtott teljesítményt, vagy a partner teljesítményét mérte. Mi történt, hogy ez a mostani világban máshogy működik? Az eszébe jut vajon az embereknek, hogy a szerelmeskedés két ember munkája? Hogy nem csak az egyiknek kell „dolgoznia”? Hisz ha két ember szerelmes egymásba, ha érzékeny érzelmeket táplálnak egymás iránt, akkor azon vannak, hogy a másiknak is jó legyen. Nem, esetleg tévedek? Nem azért igyekeznek együtt „dolgozni”, hogy a testi élvezet növekedjen, hogy az általuk alkotott pár egysége és intimitása megerősödjön és elmélyüljön, szem előtt tartva a megfelelő védekezést? 

Az első örömteli együttlét

   Természetes dolog, hogy a serdülőkorban lévő fiatalok gondolatai szinte csak a szeretkezésen jár. A mai fiatalok már akár 14-15-16 évesen is átélik az első alkalmat. De vajon mindennel tisztában vannak? A „tinédzser társadalom” köreiben már az a divat, hogy minél hamarabb elveszítsék szüzességüket? Mi az oka ennek? Vajon fel vannak rá készülve? Varga Péter szerint: „az a szűz, aki önmagát értékesnek tartja.”. Miért kell elsietni az első intim együttlétet? Ki szeretnék próbálni magukat? Vagy talán megoldást keresnek egy sor feszültségre, és konfliktusra, például a szülőkkel való kapcsolat nehézségeire? Vagy netán leginkább arról van szó, hogy kipróbálják önmagukat?

    Vajon tisztában vannak azzal, hogy az elsőt sosem felejtik el, kitörölhetetlen nyomot hagy elméjükben, és úgy emlékeznek rá, ahogyan az megtörtént? Az első szexuális tapasztalatnak nem olyannak kell lennie, amire ha idősebb korunkban visszagondolunk, jó érzések töltenek el bennünket? Vagy annak kéne eszünkbe jutnia, hogy nem akkor kellett volna, nem vele és, hogy egy bizonyos dolgot mégsem kellett volna megtennem? W. Pasini szerint „Gyakran a pubertás vagy a kamaszkor szexuális tevékenysége határozza meg a későbbi intim kapcsolatok minőségét. Ezekről a dolgokról felvilágosítja őket valaki? Valószínűleg igen. Esetleg nem figyelnek ezen információkat közlő személyekre, nem is érdekli őket ez a pár dolog, mert nem szeretnének cikisek lenni? Ha ez így van, akkor mi számít értéknek az ő korukban? Egy tonna smink, kevés ruha, cigi, alkohol? Persze tisztelet a kivételnek, mert vannak olyan tinédzserek, akik nem lázadnak ennyire. Akik jó pár évig járnak kedvesükkel és érzelmileg, tudatosan felkészülve adják át magukat életük első intim élményének. Talán ők csinálják rosszul?

 

     Aztán pedig következnek azok az első intim pillanatok, amiket az aktuális partnerünkkel élünk át. Amik talán már nem olyan mérvadóak, mint a legeslegelső volt, de mégis fontosak. Vajon mennyi energiát fektetünk abba, hogy ezek az elsők is olyan jól, sőt, talán jobban sikerüljenek, mint ahogyan a legeslegelső alakult? A férfiak többsége miért nem tesz ennek érdekében? Nem az ő dolguk volna lenyűgözővé, varázslatossá, felejthetetlenné tenni az aktuális elsőt? Vagy talán a nőknek kellene vinni például a gyertyát vagy a pezsgőt, vagy bármi mást, amitől olyan hangulat alakul ki, aminek hatására soha nem felejtik el párkapcsolatuk első ilyen jellegű élményét? Mit gondoltok erről? Kinek milyen volt az első intim pillanata, vagy hogyan tervezi az elsőt? :)

Munkaruhák helyes tárolása

   Ahogy már korábban is említettem, teljesen mindegy, hogy kinél van az óvszer (munkaruha), csak legyen valakinél! A következőkben olvashatsz, sőt, javasolhatsz is pár hasznos tárolási helyet számukra. :)

    Egyik ismerősömnek rendszerint pech-e van az óvszerekkel, mert elég sűrűn kiszakadnak. Még a munkaruha márkája sem befolyásolja annak minőségét. Ezért eltűnődött azon, hogy vajon mi lehet a probléma, hisz még méretet is váltott. Arra jutott, hogy nem mindegy, hogy az emberek hol tartják a munkaruhákat. Állítása szerint például a nadrágzsebben nem túl előnyös tartani, mert a test melege rontja az óvszer anyagát, ezért következhet be az, hogy használatkor esetleg kiszakad. Javasolta, hogy írjak fel pár tippet arról, hol a legcélszerűbb tárolni a védelem egyik legfontosabb eszközét. Mindenképpen hűvös helyen, tehát táskában, pénztárca külön részében, fiókban, dobozban, stb. A lényeg, hogy ne túl meleg helyen. Esetleg, van pár ötletetek, hogyan lehetne megelőzni a munkaruhák szakadását?

„Most nincs hozzá kedvem!”

     Gondolom jó néhány ember hallotta már szerelmétől azt a mondatot, hogy: „Most nincs hozzá kedvem!”. Ha kedvesünk a szeretkezésre, vagy annak egy-két momentumára mondja ezt a lényegre törő mondatot, akkor meg kell ijednünk? Ha a két fél mindent megbeszél egymással, és a mondatot még bővebb magyarázat is követi, akkor nem értem miért kellene. Az emberek többsége, és leginkább a férfiak, mégis elkezdenek azon tűnődni, hogy vajon miért. Esetleg rosszul következtetnek, és arra jutnak, hogy rosszul csinálnak valamit. Na de nem lenne egyszerűbb mindent megbeszélni kedvesünkkel? A mondat hallatán eszébe jut valakinek az a tény, hogy nincs mindig mindenhez kedvünk, és ez egy természetes dolognak számít? De a szeretkezés miért lesz mégis más, miért gondolkodunk róla másképp?

    Miért éljük át rosszul, ha kedvesünk azt mondja, hogy: „Most nincs kedvem megpuszilgatni a nagylábujjad!”, vagy: „Most nincs kedvem megpaskolni a popsidat!”, esetleg: „Most nincs kedvem szerelmeskedni!”? A szeretkezésnek nem azért ez a neve, mert mindent szeretetből csinálunk, és nem pedig azért, mert muszáj? Nem az a fontos, hogy a szeretkezés során sose csináljuk olyasmit, amihez semmi, de semmi kedvünk? Muszájból vagy esetleg érdekből hozzá lehet kezdeni a másik személy kényeztetéséhez? Azzal esetleg nem veszik el a szerelmeskedés varázsa? Ugyanez a helyzet az erőltetéssel is. Az kinek lenne jó? Az együttlétet egyáltalán élvezni fogja valaki? A szerelmeskedés illúziója nem sérül ismét?

Egyik lány ismerősöm mesélte, hogy párja azért kezdett el vele veszekedni, mert a lánynak nem volt kedve ahhoz, hogy párja szájjal kényeztesse őt ott lent. Ismerősöm többször is elmagyarázta kedvesének, miért nincs kedve hozzá, de kedvese csak a magáét mondta, és nem hallotta meg a logikus érveket… Ezt annyira nehéz volna megérteni? Ez a „Most nincs kedvem hozzá”- mondat, és tartalma ennyire rosszul érinti a férfiak önbizalmát? Függetlenül attól, mit mond a lány, hogyan magyarázza meg a dolgot? Kedves férfiak, magyarázatot kérnék. :) Hogyan érint ez Titeket?

Saját elvárásaink

    Ahhoz, hogy párkapcsolatba kerüljünk valakivel a saját elvárásainkkal is tisztában kell lennünk. Véleményem szerint sok mindent tudnunk kell a saját igényeinkről, vágyainkról, hogy ezzel is megkönnyítsük a saját párkapcsolati életünket. Mindjárt kifejtem, mire gondolok éppen. A saját tapasztalatomat osztom meg Veletek, kedves Olvasók: sokkal könnyebb úgy párt keresni, hogy ha tudod, mire, milyenre vágysz! Ez év tavaszáig sok olyan partnerrel hozott össze az élet, akikkel nem úgy működött a kapcsolatom, mint ahogy én azt korábban gondoltam volna, mindegyikkel volt valami „gikszer”. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én tökéletes vagyok, mert nyilván nem, de most nem ez a lényeg. Szóval nem olyan ellenkező neműekkel voltam, akikkel örök életre el tudtam volna kötelezni magam. Ez év tavaszán aztán megelégeltem, hogy rosszul választok, és leültem magammal „beszélgetni”. Tehát átgondoltam, mit várok el egy ellenkező nemű személytől, milyen tulajdonságokat tartok fontosnak, és milyen viselkedés vesz le a lábaimról. Átgondoltam, sőt, le is írtam a tényeket, és ezek alapján kezdtem el randizgatni. Azt kell, hogy mondjam, sokkal könnyebb dolgom volt így! Egy randi előtt sem izgultam olyan nagyon, mert tudtam, hogy van egy szint, amit meg kell „ugrania” az adott randi partneremnek ahhoz, hogy mondjuk a második randira elmenjek vele, és aztán később, ha úgy alakul, vele kötelezzem el magam. Tehát én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a módszert, mert csak előnye származik belőle!

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy: amit az ellenkező nemű személytől elvár valaki, azt saját magától is el kell várnia, és úgy kell a másikhoz viszonyulnia. Nem viselkedhetünk bunkó módon az aktuális randi partnerünkkel, ha arra vágyunk, hogy ő legyen kedves velünk, és mondjon szépeket!

 

    Egy párkapcsolat megkezdéshez sem árt, hogy ha az emberek tudják, mit várnak el a kapcsolattól, amit később kedvesükkel is megbeszélnek. Egy cikkben azt olvastam, hogy már az első randik valamelyikén nem árt tisztázni, hogy ki milyen jellegű kapcsolatot szeretne, milyen tervei vannak. Ehhez azonban saját magunkkal kell leülni és megbeszélni mit is szeretnénk, mire vágyunk tulajdonképpen. Mit gondoltok helyes megállapítás ez? Mennyiben segítené a párkapcsolatok kialakítását, ha tudnánk, mit szeretnénk? Tehát ha tisztába lennénk azzal, hogy mit várunk a kapcsolattól, hogy szórakozni szeretnénk mindenféle kötelezettség nélkül, vagy el akarjuk kötelezni magunkat. Ha azonban egy érett kapcsolatra vágyunk, akkor viszont azt is tudnunk kéne, hogy mi a célunk a kapcsolattal, hogy milyen következményeket vállalunk vele és, hogy mit kell a minőségi működtetésért tenni (idő, energia, pénz)? Hogyan vélekedtek erről? Lehet így tudatosan, alaposan felkészülve kialakítani egy párkapcsolatot? 

Elvárások a kapcsolatban

    Az alap dolgokon kívül, amik nélkül nem is alakulhat ki egy párkapcsolat, mit várhatunk el kedvesünktől? Alap dolgok alatt a következőket értem: őszinteség, tisztelet, bizalom és feltétel nélküli szeretet… Úgy gondolod, kevés, esetleg túl sok dolgot soroltam fel? Szerinted mivel lehetne ezt a listát kiegészíteni? Vagy az elvárások felállítása személyfüggő kérdés lenne? Nos, akkor mit várhatunk el attól az embertől, akibe szerelmesek vagyunk? Milyen helyzetben mondhatjuk jogosan azt a komoly, követelőző, rideg kifejezést, hogy „Elvárom Tőled, hogy…!”?

A következő példák valamelyikére rá lehet fogni, hogy „jogos” volt az elvárás?

• „Elvárom, hogy mindennap vidd le a szemetet!”  Esetleg nem lehet erre sokkal kedvesebb módon megkérni párunkat?
• „Elvárom, hogy tudjam a facebook jelszavadat!” Miért kellene azt bárki másnak is tudnia? Egyik ismerősöm elvárta párjától, hogy tudja az összes jelszavát, és be tudjon lépni minden olyan közösségi oldalra, ahol ismerősöm regisztrálva van. A kapcsolatot a bizalom jellemezte?
• „Elvárom, hogy csinosabban öltözködj, mert különben nem úgy kényeztetlek, ahogyan szereted…!”, „Elvárom, hogy úgy bánj velem, mint egy hercegnővel, mert különben…!” Ezekben a felszólításokban már az érzelmi zsarolás is megjelenik. Szabad, hogy eddig fajuljanak a dolgok? Észrevehető itt a feltétel nélküli szeretet? Vagy talán a feltétel nélküli szeretet a „mert különben…” szókapcsolatot is „alkalmazza”?

Tehát mit várhatunk el a másiktól? Esetleg rosszul értelmezem az elvárás szó jelentését és nem a megfelelő módon gondolkodom róla? Azt viszont tudom, hogy én a fent leírt alapdolgokon kívül semmit sem vártam el azoktól az emberektől, akiknek bizonyos ideig a társa voltam… 

A mindent megbeszélés módszere

  Egyértelmű módszerről van szó, amit valószínűleg sok mindenkitől hallottatok már. A minden alatt: az érzelmek, a vágyak, a különböző tevékenységek, gondolatok, dilemmák, programok, célok, egyszóval ”minden” megbeszélését, elmondását értem. A kommunikáció nagyon fontos szerepet tölt be a párkapcsolatban. Sőt, elengedhetetlen része a teljes értékű kapcsolatnak.

„Mindent megbeszélek a kedvesemmel, mert így esélyünk van arra, hogy örökre együtt maradjunk!” Naiv mondat? Nos, nem hiszem. Nyilván nem csak ezen múlik egy párkapcsolat sorsa! De gondoljatok bele abba, hogy mi előzheti meg azt a pillanatot, amikor egy szerelmes pár egyik tagja „felrobban”, mint egy bomba, és csak mondja, mondja, és mondja a sérelmeit, amiben korábbi dolgokat is felemleget. Könnyen lehet, hogy azokat az apró kis negatív dolgokat nem beszélték meg egymással, amik rosszul érintették a pár tagjait és ez lett a következménye.

Nem könnyebb, ha a két fél mindent megbeszél és elmond egymásnak? Azt például, hogy a csókjuk olyan nagyon tökéletes, hogy nem is akarja abbahagyni az egyik fél. Vagy, hogy a kedvese által sütött csirke olyan finom, hogy mindig csak abból szeretne enni. :) Na, de mi van azzal, ami nem volt túl kellemes, ami nem esett olyan jól? Azt is el kell mondani? Vagy inkább nem kell róla beszélni, hogy az egyik ne bántsa meg a másikat? Azt is meg kell mondani a másiknak, ami nem volt jó? Ha a két fél nem mondja meg egymásnak, hogy mit szeretne másképp, akkor hogyan ismerhetnék meg egymást, egymás vágyait? Honnan tudhatná az egyik, hogy mit hogyan kellene csinálnia ahhoz, hogy őrült jó legyen az a dolog, amit épp csinál, ha nem tudja, hogy kedvese mit nem szeret, vagy mit hogyan szeret? A rossz dolgok megbeszélése beletartozik a minden kategóriába? Nem jelent nagyobb intimitást mindenről beszélni? Nem volna hasznosabb kristálytisztán kommunikálni? Mellőzve a különböző célozgatásokat, utalásokat, amiket általában azért használnak az emberek, mert abban bíznak, hogy a másik „majd rájön, hogy mit akarok”. Nem volna egyszerűbb elmondani a másiknak, hogy mire vágyik, mit akar, mi a célja, terve, stb.? Mit gondoltok?

Sokan nem merik őszintén megmutatni, elmondani érzéseiket, hiányaikat, konfliktusaikat. Vajon mi ennek az oka? Mitől félnek ezek az emberek? Vajon miért nem merik mondani? Esetleg azért nem mondják, mert attól félnek, hogy megbántják mondandójukkal a másikat? Talán nem tudják, hogy a másik hogyan fogadja az építő jellegű kritikát, vagy bármi mást? Hát akkor miért nem puhatolóznak erről? Miért nem érdeklődnek arról, hogyan reagálna egy ilyen stílusú kritikára? Miért olyan nagy dilemma elmondani azt, amiről úgy gondoljuk, hogy el kéne?

 

   Egy közel 50 éves ember szerint nem kell elmondani mindent annak az embernek, akivel párkapcsolatban élsz. Főleg, ha a pár még csak 2 hónapja van együtt, és még le sem feküdtetek egymással. Azzal érvelt, hogy még össze sem költöztek, még közös gyermekük sincs, ezért nem kell elszámolniuk egymásnak, hogy ki mit csinált. Az ő véleménye szerint tulajdonképpen a párnak még semmi köze egymáshoz, ezért abszolút elfogadható, hogy ha bizonyos dolgokat nem mond el egyik a másiknak. Tehát eltitkol valamit.  Ez a férfi tapasztalt, és tiszteletben tartom a véleményét, de egy párkapcsolatban így kellene hozzáállni a másikhoz? A mindent megbeszélés „módszere” időhöz van kötve? Sőt, nem csak hogy időhöz, hanem már testi kapcsolathoz is? Csak akkortól kell mindent elmondani, és megbeszélni a másikkal, ha a pár tagjai már lefeküdtek egymással? Sőt, csak akkor, ha már van közös gyerekük? Valóban, ez tényleg így lenne? Megnyugtató, hogy ez csak egy vélemény! Viszont biztos vagyok benne, hogy sokan mások is hasonlóképpen gondolkoznak… Ha a pár tagjai már a kapcsolat elején nem mondanak el egymásnak bizonyos dolgokat, olyanokat, amik például befolyásolnák a kapcsolatuk alakulását, és esetleg mégis kiderül valahogy (mert van rá esély, valljuk be), akkor annak mi lesz a következménye? Ha már egy kis dolgot nem mond el egyik a másiknak, akkor nem lesz könnyebb titkolózni és hazudozni a másiknak az idő előrehaladtával? Esetleg rosszul gondolom? Mi a véleményetek a közel 50 éves férfi álláspontjáról?

Igazat adni

     Miért olyan nehéz igazat adni? Minden ember szokott tévedni, de ettől még senki sem lesz kevesebb, senki sem veszít értékéből. Az emberek többsége, viszont vagy nagyon nehezen vagy nagyon gyorsan igazat ad társának, de azt lehet, hogy nem gondolja komolyan, és csak azért ad igazat, hogy hamarabb befejezzék az adott témát. Nos, melyik a jobb: belátni azt, hogy tévedtünk, nem volt igazunk, és komolyan, átgondolva azt mondani, hogy: „Igazad van!”; vagy muszájból, a probléma megoldását felgyorsítva, és ezzel elkerülve a további konfliktust szánt szándékkal mindig igazat adni a másiknak? Utóbbi módszerrel nem lehet egy kis probléma? Vállalják így az emberek a saját véleményüket? Miért válik nehézzé igazat adni párunknak? Az esetleg benne van, hogy az emberek nem akarják úgy érezni, hogy társuk okosabb náluk, hogy párjuk jobban tud bizonyos dolgokat? De ez miért lenne baj? Mit gondoltok, mi lehet ennek hátterében? Szerintetek egyes emberek számára miért olyan nehéz igazat adni? Mi a véleményetek, mennyire számít az igazat adás egy párkapcsolatban?

Házasság

„ A szerelem egy átmeneti idegi-betegség, amit a házasság gyógyít meg.”

/ Wilkinson/

  Házasság. Annyira felelősségteljes, megfontolt, boldogságos, szerelmes, elkötelezettséget magába foglaló kifejezés. Örök életre szól, mégis vannak olyanok, akik felbontják azt. Úgy gondolom, hogy ha két szerelmes pár már eljut odáig, hogy kimondják egymásnak a boldogító igent, akkor azt komolyan gondolják, tudják milyen irányt fog venni az életük, és együtt öregednek meg. De akkor mégis hogyan változhat meg annyira a helyzet, hogy el kell válniuk? Hallottam már olyan fiatal házaspárról, akik úgy jöttek vissza a nászútról, hogy elváltak. Ki érti ezt?  Ezért is írtam a felelősségteljes, megfontolt jellemzőket. Hisz nem azért veszem el „A” nőt, és nem azért megyek hozzá „A” férfihoz, mert tudom, hogy vele akarom leélni az életem? Nem azért mondom ki a boldogító igent, mert tudom, hogy nem akarok mást, nagyon jól megvagyunk, és ezt egy örök életre meg akarom tartani? Vajon mitől, vagy miért válnak el az emberek? Sosem értettem. Az, hogy valaki félre lép, az nem indok! Ha valaki képes arra, hogy a házastársa helyett mással ossza meg az ágyát, akkor vajon ő igazán szerette szerelemét? Mert, ahogy fentebb is olvashattad a házasság egy megfontolt, felelősségteljes és még megannyi jelzővel leírható életút, ahol a kommunikációnak igen nagy szerepe van, de akkor hogy is van ez?

    Mégis miért válnak el az emberek? Hisz azért is házasodtak össze, hogy családot alapítsanak, akkor mégis miért? Mivel lehet ezt megmagyarázni? Ha valaki beleszeret a másikba, és a huzamosabb idejű együttélés során kibékül társa sajátos szokásaival, összehangolódnak, „összecsiszolódnak”, majd pedig összeházasodnak, akkor elvileg egyenes út vezet a közös jövőhöz. Vagy talán nem így kellene tudatosan, megfontoltan és felelősségteljesen kialakítani a házasság lehetőségét? Házasság előtt nem kellene együtt élni a két szerelmes személynek, hogy kiderüljön működik-e a közös élet? Talán az emberek többsége meggondolatlan és elsietnek mindent?

Azt tudtátok, hogy az egyházi esküvő előtti hitoktatás során a pap megkéri a vőlegényt és a menyasszonyt, hogy mondjanak egymásról 5 jó és 5 rossz tulajdonságot? Tudok olyan aráról és vőlegényről, akik nem tudták teljesíteni a pap kérését. Tehát nem tudtak felsorolni egymásról 5 jó és 5 rossz tulajdonságot. A papa azt javasolta nekik, hogy várjanak még az esküvővel. Mit gondoltok, miért jó, miért hasznos ez a módszer? Talán azért jó, hogy a menyasszony és a vőlegény rádöbbenjen arra, mennyire ismerik egymást? Hogy vajon tisztában vannak-e egymás rossz tulajdonságaival, de elfogadják azokat, és tudják, hogy ezek ellenére is szeretni fogják egymást, és nem pusztán ezek a tulajdonságok lesznek a válás okai? Mit gondoltok, mi haszna van ennek?

Egyik vonatozásom alkalmával egy nagyon kedves családapuka mellett ültem, akivel az egész utat végigbeszélgettük. Szóba jött a házasság és a gyerekek is. Elmesélte, hogy amikor a gólya meghozta a gyerekeket, valamiért egy bizonyos idő múlva eltávolodtak egymástól a feleségével. Ezért ellátott egy jó tanáccsal: kihangsúlyozta, hogy házasságnál a párkapcsolat az első. Ha az bomlik, akkor minden bomlik. A gyerekek a legfontosabbak, de ha a kapcsolatban van valami hiba, akkor azt ők „megmutatják” a nem szokványos viselkedésükkel. Tehát hagyni kell egymásra is időt, amikor csak kettesben vannak a házastársak, amikor csak egymásra figyel a férj és a feleség. Kinek mi a véleménye erről?

Élni, és élni hagyni

   Édesapám fogalmazta meg ezt az egyszerű, ám de annál fontosabb jelentéssel bíró mondatot: „Élni, és élni, hagyni!”. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi jutott eszedbe, amikor elolvastad ezt a mondatot, hogy vajon mire asszociáltál. Tehát, ha késztetést érzel rá, kérlek, nyugodtan írd le a gondolataidat! :)

    Mit gondoltok, egy szerelmes párnak sülve-főve, minden egyes percben együtt kell lennie? Meg kell feledkezniük a barátaikról, a hobbijaikról, kedvteléseikről, stb.?

Édesapám felfogása szerint az embereknek szüksége van olyan időre is, amit társuk nélkül töltenek el. Amikor azokkal az emberekkel töltik az idejüket, akik a párkapcsolat kialakulása előtt is fontosak voltak számukra; azzal a tevékenységgel is foglalkoznak, amit addig, amíg meg nem jelent az a bizonyos „Életem szerelme” személy is végeztek. Egyszóval az emberek saját magukra fordított idejéről van szó, amit a kedvesének is megad. Tehát mindkét fél hagyja párját szabadon élni, nem kötnek pórázt egymás nyakára, nem kérnek számon bizonyos dolgokat egymástól, nem kezdenek el egymáson uralkodni és nem zárják egymást kalitkába. Ezzel a módszerrel talán fenntartható egy párkapcsolat? Talán így nem kezd el bekopogtatni az ajtón az unalom érzése és a menekülési vágy? Mit gondoltok erről a felfogásról?

Egyenrangúság

   A munka szempontjából az élet egy hierarchikus rendszeren alapul: van a főnök, a kis-főnök és a beosztottak. A párkapcsolatokban fontos az egyenrangúság? Talán a sikeres házasság egyik szükséges alapeleme, hogy a két szerelmes és elkötelezett fél egyenrangúként kezelje egymást? Viszont a párkapcsolaton belül hogyan kell érvényesülnie az egyenrangúságnak, hogyan kell értelmezni az egyenrangúságot? Elegendő leszűkíteni a kört a szeretetet adok – kapok arány egyensúlyára, vagy sem? Valószínűleg az apró kis tárgyak adásának és kapásának is valamilyen szinten egyensúlyban kell lennie. Tehát nem halmozhatja el egyfolytában egyik a másikat, a másiknak is kellene adnia valami kis apróságot. Vajon ez is befolyásolja az egyenrangúságot? Esetleg ebbe a témakörbe az is beletartozik, hogy a felek megosztják egymás közt a házi teendőket; például a főzést, a takarítást, és stb.? Esetleg az is ide tartozik, hogy a kapcsolat elején a randevúkat nem mindig csak az egyik fél fizeti? Ide lehet sorolni még az irányítás és a döntés egyensúlyát is? Hogy ne mindig csak az egyik fél döntsön figyelmen kívül hagyva a másik véleményét, vágyait? Ezektől válik két fél egyenrangúvá a párkapcsolatban? Fontosak ezek az egyenrangúság kialakulásához? Mit gondoltok, mi tartozik az egyenrangúság témakörébe?

Tökéletes háziasszony cím

    Vannak olyan emberek, akiknek nagyon jó a „külső csomagolása”, és vannak olyan személyek, akiknek „csak” jó. Szánt szándékkal nem sorolom tovább, mert nem látom értelmét. Sok vicces weboldal tesz közzé olyan képeket, amin egy gyönyörű modell igen kevés ruhában a konyhában pózol, hasonlóképp, mint a képen látható hölgy. A képek címe pedig: tökéletes háziasszony. A kommentelők többségét férfiak alkotják. Hozzászólásuk arról szól, hogy elfogadnának egy ilyen háziasszonyt, süthetne nekik, és még egyéb erotikus töltésű kommenteket írtak a képet nézegetők. Felmerült bennem az a kérdés, hogy a nagyon jó „külső csomagolás” ilyen sokat számít? Csak a modell alkatú és szépségű karakterek kaphatják az ehhez hasonló címeket? Azért, mert valaki olyan alkattal, adottságokkal rendelkezik, mint a képen látható hölgy, már egyből tökéletes háziasszonnyá válik? Valóban ilyen sokat számít a nagyon jó „külső csomagolás”? Nem inkább a kisugárzáson van a hangsúly? És azon, hogy az egyiket megfogja valami a másik külsejében? Olyan dolog, amit sosem felejt el az elbűvölt? Például az igéző szemeket, a természetes ajkakat, a formás popsit, és még megannyi dolgot sorolhatnék, ami megragadhat egy embert… Esetleg nem kéne fenn akadnom ezen, mert ez csak egy vicc? 

Ha meg vicc, akkor a nőkre meg miért nem gondolnak, és viccelődnek például egy olyan kaliberű fiatalember, mint amilyen a képen  látható, hogy ő meg a  „tökéletes férjjelölt”? Na, mindegy. Én megtettem, vagyis megpróbáltam... :)

Viszont maradjunk a témánál: sajnos hallottam már olyan emberről, aki kijelentette annak a teltkarcsú lánynak, akivel rendszerint összejárt - hogy kielégítse saját önző vágyait -, hogy csak akkor lép a lánnyal párkapcsolatba, ha az lead pár kilót. A lány szerelmes volt a fiúba… Itt már a feltételhez kötés, és nem utolsó sorban a kihasználás is megjelenik. De a lényeg: a fiú csak akkor jön össze a lánnyal, ha a lány vékonyabb lesz. Mi történik? Szerintem nem ő az egyetlen ember, aki ilyen feltételhez köti egy párkapcsolat kialakulását. Nem értem! A szerelem a külsőbe szeret bele? A szerelemnek ilyen sokat számít az, hogy valaki jól nézzen ki? Ilyen drasztikusan közrejátszik a párkapcsolatok kialakulásában a külső?

Sok férfi ismerősömtől kérdeztem már meg, milyen a nő ideálja, de csak egyetlen válaszolt a következőképp: „Nincs nőideálom! Minek korlátozzam be magam!?”. 

Veszekedés, vitatkozás

   Egyik ismerősöm szerint a veszekedés lételem egy kapcsolatban. Szerinte a veszekedés építi a szerelmet és néha muszáj veszekedni. Nos, elég elgondolkodtató vélemény. Miért kellene veszekedni? Miért kötelező egy kapcsolatban?

   A kapcsolatanalízissel foglalkozó szakemberek szerint vannak jó és rossz veszekedések. A jó veszekedés oka egy konkrét sérelem, tartalma pedig maga a konfliktus. A jó veszekedés célja a konfliktus megoldása. A rossz veszekedés azonban csak látszólag szól egy konkrét sérelemről. Valójában a rossz veszekedés során az egyik fél a másiknak ront. A veszekedőt nem a probléma idegesíti, hanem a partner. Célja nem a probléma megoldása, hanem a másik ember megalázása. Ezek szerint, a veszekedés céljának egy konkrét helyzetnek kell lennie, nem pedig egy ember elutasításának.

Ez ilyen egyszerű lenne? Csak okosan kell veszekedni, és így megmenekül a kapcsolat a tüskét, fájdalmat hagyó rossz veszekedési módszer következményétől? De miért kell veszekedni? Nincs más módszer az eltérő nézetek megvitatására? Esetleg nem lehetne alkalmazni egy nyugodtabb, kellemesebb stratégiát, ami nem gerjeszti a későbbi konfliktusokat? Amiből kimarad a bántás, a kioktatás, a vádaskodás, a hibáztatás, a kiabálás és a prédikálás? Egy olyan módszer, amiben az indulatok nem jelennek meg olyan nagy mértékben, és veszik át az irányítást? Kompromisszumot kötni nem egyszerűbb? Vagy esetleg alkalmazni valamelyik konfliktusmegoldó stratégiát? Nem volna könnyebb netán higgadtan megbeszélni a felmerülő problémát?  

Egy másik kérdés: Annak a személynek, aki nem tud saját tanulságokat levonni a korábbi konfliktusokból, aki a maga hibáit nem, csak társa vétségeit látja, aki csak a másikat hibáztatja, aki nem keresi a saját részét a történésekben, vajon mennyi esélye van arra, hogy megtalálja a konfliktus, a probléma okát? 

Szóval miért kell ahhoz veszekedni, hogy a kapcsolat épüljön?  Máshogy nem tud elmélyülni a párkapcsolat? Mi a véleményetek erről a témáról?

Békülő szex

   Biztos vagyok benne, hogy majdnem minden ember alkalmazta már a békülő szex módszerét. De vajon megoldódott a probléma, amit ezzel a módszerrel zártak le? Jó lezárási módja ez a vitatkozásnak? Esetleg a feszültség levezetésében van szerepe? Megold bármilyen problémát a békülő szex? A későbbi vitatkozás során nem jön elő az a konfliktus, amit békülő szex-el zártak a felek? Kinek milyen élményei vannak?

Esetleg rosszul értelmezem a békülő szex fogalmát? A békülő szex már csak hab a tortán a veszekedés okos megoldása után? Na, de akkor miért ez a neve?